Több mint 100 éves a Hetednapi Adventista Egyház békéscsabai gyülekezete

A Viharsaroknak ezen a részén, ahol a 13. században kialakult majd a tatárjárás idején a kunok támadásaitól szinte teljesen elpusztult település nyomait keressük, a római kor előtti időkbe jutunk. Az evangélium nyomai azonban 1718-tól követhetők attól kezdve, amikor az elnéptelenedett vidékre a Felső-Magyarországon hitükért sokat szenvedett evangélikus vallású szlovákokat telepítettek ide. Az új lakosok első dolga az volt, hogy templomot építettek és papot választottak maguknak. A 19. század első felében már újabb templomot kellett építeniük, a régit, pedig bővíteniük; árvaházuk, szeretetházuk, diakonissza-intézetük volt, gimnáziumot alapítottak és már öt lelkészi állást tartottak fenn. A szorgalmas szlovák nemzetiségű lakosság munkája nyomán a város gyors fejlődésnek indult.

Az Alföldön, különösen Békés megyében, az 1800-as években megjelenő baptista, nazarénus és skót misszió a kegyességi életformát gyakorló, családközpontú lakosság körében tovább építette az evangélium útját.
1869-ben egy lengyel származású (1857-ben adventistává keresztelkedett) volt katolikus pap, Michael Belina Czechowsky hozza először a hármas angyali üzenetet Európába. Czechowsky eljut Magyarországra és Erdélybe is. Munkájának útja és eredménye csak nyomokban követhető. 1874-ben küldik Európába J. N. Andrews testvért, aki Svájcból kiindulva építi a nyugat-európai missziót. Az első hivatalos H. N. Adventista lelkész, aki Hamburgból kiindulva Kelet felé építi az egyház szervezetét L. R. Conradi volt. Az ő magvetése nyomán vert gyökeret az adventi üzenet Erdélyben. Innen jut el a híre a békéscsabai nazarénusokhoz.

A békéscsabai adventista misszió története név szerint Dr. J. F. Huenergardt amerikai misszionárius nevéhez és a békéscsabai nazarénusokhoz kapcsolódik. Az elmúlt száz évben Isten hűséges gyermekeinek százai meneteltek előttünk. Ők formálták a gyülekezet arculatát. Közülük a tablósoron csak néhánynak a nevére tudunk emlékezni, de a tévedhetetlen mennyei krónikában nevük meg van örökítve az örökkévalóság számára.
Istennek különös útjai vannak. Neki előre megvannak az eszközei, akiket már születésük előtt ismert. Már az ószövetségi bibliai történetekből is felismerhető, hogy Isten műve a népek csodálatos mozaikjából épült fel. Nagy előjogunk, hogy mi is építőkövek lehetünk ebben a csodálatos épületben.

Dr. J. F. Huenergardt 1898. augusztusában érkezik Magyarországra. Békéscsabán és környékén ekkor már tudnak az adventistákról. Mint általában lenni szokott, a két erő működése érezhető ott, ahol Isten Lelke munkát kezd az emberek között.
A nagybecskereki Szalay József református lelkész által lefordított E. G White: Jézushoz vezető út c. könyv, valamint a Hamburgi Vallásos Iratok Nemzetközi Kiadóhivatalának kiadványai ebbe a körzetbe is eljutnak, és érdeklődést váltanak ki az emberekből. Szalay Józsefnek az adventisták iránti rokonszenve egyesekből ellenkezést vált ki, akik nem nézik jó szemmel egy újabb “veszélyes szektája? megjelenését. (Dr. Szigeti Jenő közlése alapján) Még mielőtt az adventisták megjelentek volna Békéscsabán, már vitatkoztak felőlük.
A kétféle megnyilatkozás több ember figyelmét a szóban forgó közösség felé fordítja. Bizonyára, ez is hozzájárult ahhoz, hogy amikor Huenergardt Kolozsvárra költözött, felkereste őt a békéscsabai nazarénusok megbízottja, Botyánszky Mátyás. Erről a találkozásról maga Huenergardt így emlékezik:
“1900 októberében Békéscsabáról Botyánszky Mátyás meglátogatott bennünket Kolozsváron. Ugyanis Békéscsabán a nazarénusok gyülekezetéből kivált egy csoport, amely szombatot ünnepelt; ennek megbízásából keresett fel engem Botyánszky testvér, hogy tájékozódjon hitelveink felől. Éppen akkor alapítottam családot, Botyánszky testvér nálunk lakott és élesen figyelt bennünket, majd meghívott Csabára, hogy tovább tanuljon tőlünk. Ambrus Pál és családja, Botyánszky Mátyás apósa, s kívülük többen, nagyon figyelmesen hallgatták tanításomat, bár csak törve beszéltem a magyar nyelvet. Egy hétig maradtam Csabán. Meghallgattak s azután útnak indítottak. Majdnem félévig kellett várnom, míg újabb meghívást kaptam tőlük. Újra felkerestem őket, s feltártam előttük az igét. Felkértek, hogy legyek türelemmel, majd megbeszélik egymás közt a dolgot, s azután értesítenek elhatározásukról. Beleegyeztem; így történt ez jó néhányszor. Az Úr adott türelmet. Végre kijelentették, hogy beleegyeznek a szombat ünneplésébe, de tizedet nem adnak? Végtére azonban ezek a kedves lelkek belátták, és hálásak is voltak, hogy feltártam előttük az Úr szavát.?(Idők Jelei, 1949. Jan)
Békéscsabán gyorsan terjedt az üzenet. Az 1904-ben 13 tagú gyülekezetnek 1914-ben, az első világháború kitöréséig már 33, 1915-ben, pedig 42 tagja volt. A gyülekezet szervezésével kapcsolatban, a Németországban akkor megjelenő Zionswächter c. gyülekezeti lap 1904 tavaszát említi, ami valószínűleg a gyülekezetnek a konferencia általi felvételét jelentette, mivel a csoport már előzőleg, 1903-ban gyülekezet-ként működött.
A békéscsabai misszió jelentőségét jelzi, hogy a Magyar Egyesület tizedik konferenciáját 1910-ben Békéscsabán tartották, amely fontos esemény volt a gyülekezet életében. Ekkor szentelték fel az első magyar prédikátort, Kelemen István testvért. A világháborút követően Békéscsaba a keleti országrész missziójában központi szerepet töltött be, aminek bizonyítékai rendszeressé vált konferenciák, prédikátor értekezletek, gyülekezeti vének találkozója, belmissziói konferenciák, tisztviselő tanfolyamok tartása. Békéscsaba környékén gyorsan jöttek létre új csoportok, gyülekezetek, amelyek a magyarországi közösségünk erősségét alkották.

Dr. J. F. Huenergardt 1908-ban összeállított névsora szerint 1904. májusában a következő testvérek keresztelkedtek meg:Ambrus Pál, Botyánszky Mátyás, Botyánszky Mátyásné, Farkas János, Kopecska András, Zsilákné. Ezt megelőzően 1903. november 7-én: Botyánszky Zsófia. 1904. aug. 25-én: Ambrus Pálné

Későbbi forrás alapján: Drényovszki Jánosné

A névsorból hiányoznak azok, akik 1900-ban, mint nazarénusok lettek felvéve az egyházba, keresztség nélkül.
Az Evangéliumi Munkás 1904-es évi jelentése szerint Békéscsaba gyülekezet taglétszáma 13 volt. (Dr. Szigeti Jenő)

A két világháború között gyülekezeteink életét hármas küzdelem jellemezte. Az első abból a missziós tudatból eredt, hogy egy népet kell felkészíteni Jézus Krisztus közeli eljövetelére. Gyülekezeteink tagjaiban élt az a szilárd meggyőződés, hogy Isten missziós feladattal bízta meg valamennyi gyermekét. A másik küzdelmet a fennmaradásért vívta a közösség. Annak ellenére, hogy formailag a magyar törvények mindenkinek vallásszabadságot biztosítottak, a valójában megvetett szektákként kezelték a szabadegyházi közösségeket. Engedélyt kellett kérni az istentiszteletek tartására és minden rendezvényre. A könyvevangélisták a csendőrség szüntelen zaklatása mellett végezték munkájukat. A közjogi sérelmek miatt erősen leszűkült az egyház mozgástere. A 18 éven aluli gyermekek hivatalosan nem vehettek részt az istentiszteleteken. A harmadik küzdelem a szegénység miatt adódott. Gyülekezeteink tagságának nagy része szegénységben élt. Szegény volt a közösség is, eszközhiánnyal küszködött, amit ellensúlyozott a hit.

E háromirányú küzdelem ellenére gyülekezeteink gyorsan fejlődtek, mert az egyház tagjainak küldetéstudata erősebb volt a negatív befolyásoló tényezőknél. A békéscsabai gyülekezetben, ebben a korszakban erőteljesen növekedett az ifjúság. Élénk jóléti ? tábea ? munka folyt a szegények megsegítése érdekében. Területi konferenciákat és értekezleteket tartottak. A környék szórványai erős és népes gyülekezetekké fejlődtek. Vajon mi volt a titka mindennek?

Engedjük, hogy a képek megelevenedjenek! Mi történt itt a valóságban, amikor a politikai hatalom az egyház többirányú szolgálatára nemet mondott?

• A békéscsabai gyülekezetben rendszeresen tartottak lelkészértekezleteket, konferenciákat, tisztviselő értekezleteket.
• Akkor, amikor 18 éven aluliaknak tiltva volt az istentiszteleteken és egyházi rendezvényeken való részvétel, a képeken mindenütt ott látjuk a gyermekeket: kicsiket és a nagyobbakat, minden korosztályból. Mert a szülők azt mondták: “A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk!” És így tettek!
• Gyermekiskolai tanítókat képeztek, hogy minél eredményesebb legyen a gyermekek és ifjak megtartására irányuló fáradozásuk.
• A hatóságok zaklatásaira a Tábea osztály azzal válaszolt, hogy a társadalmi szervezeteken keresztül segítette a rászorulókat.
• A különböző rágalmakra és vádakra az volt a válaszuk, hogy vigyáztak a gyülekezeti élet tisztaságára.
• Ezekben a nehéz évtizedekben a közösség százalékarányos növekedése messze felülmúlta napjaink növekedési arányát.
  A történelem tanulságokat rejt magában. Tanuljunk elődeink életéből. Mit cselekedett Isten általuk?

A második világháború után a magyarországi misszió erősen fellendült. Testvé-reinkben erősen élt az a tudat, hogy az Úr eljövetele közel van és minden gyülekezeti tag felelősséget hordoz embertársaiért. A könyvevangélista munka kiterjedése és a népevangélista mozgalom megszervezése, a kiterjedt evangélizáció jellemezte az egyház életét.
Az egyház Krisztus missziójára elkötelezett életet élt. A misszió eredményessége azonban nem a “kellemetes idő? függvénye volt, hanem a küldetéstudatban gyöke-rezett. A háború utáni eredmények visszavezethetők a korábbi idők állhatatos, kitartó munkájához. Jellemző, hogy éppen a háborús légkörben, egyházunk működésének betiltó rendelete alatt, a körülmények ellentmondásával nem törődve hirdeti meg az Unió a gyülekezetek missziói stratégiáját:
“Ajánljuk, hogy az új év első szombatja, 1941. jan. 4.-e, amely az első misszió-szombat, szenteltessék a “Nyerj egy lelket? mozgalomnak. Felkérjük munkatársainkat és a gyülekezetvezetőket, hogy ezt a tervet hozzák népünk tudomására azzal a céllal, hogy minden gyülekezeti tag komolyan munkálkodjon egy lélek megnyerésén.?
A missziói stratégia a háborút követően gyorsan erősödött, mivel az alapvetés már előbb megtörtént. Tiszántúlon 1947-ben a népevangélisták 381 helyen tartottak elő-adásokat 32 031 hallgatónak. A megkereszteltek száma 174 volt. A taglétszám 1945-1950 között 3605-ről 6947-re (+2892) emelkedett, és 69 új gyülekezetet szerveztek. Ebben a munkában Szabolcs és Hajdú-Bihar mellett elől járt Békés megye.
Minden hó első szombatja missziójellegű volt. Rendszeresek voltak a népevangélista és tisztviselő tanfolyamok, amelyeken kiképzés folyt a missziómunkára. Minden nagyobb rendezvény központi gondolata az egyház missziója volt. Dr. G. Oosterwal szerint “A misszió a gyülekezet ütőere?. Ez így is volt.
Békéscsaba ezekben az időkben központi szerepet töltött be a keleti országrészben. Gyakran tartottak itt lelkészértekezletet. A békéscsabai gyülekezet adott helyet a Kelet-magyar Területen, a gyülekezeti vének első konferenciájának is. Erős volt a gyülekezet Jóléti Tábea Osztálya. Az Ifjúsági Osztály munkájának, benne az énekkari szolgálatnak Kraszkó András és Áchim György adott lendületet. (Reájuk még emlékszik a gyülekezet.) Nem feledkeztek meg a gyermekekről sem: aktív gyermekiskolai programot folytattak gyermekiskolai tanítókat képeztek.
Az 1950-es évek elején bekövetkezett megszorítások ellenére Homokiné Kraszkó Mária szervezésével az egész Viharsarok gyülekezeteinek bevonásával havi rendszerességgel tartották meg az összekötő szöveges egyházzenei ünnepélyeket. Ezeken a szombatokon a kápolna zsúfolásig megtelt testvérekkel és vendégekkel. A Csabai kezdeményezés kivetítődése volt Szegeden a Kraszkó Pál orvostanhallgató által szervezett rendszeres ifjúsági ének-zenei ünnepélysorozat.
Michnay László, az egyház akkori elnöke kiváló missziói felismeréssel, jó politikai érzékkel, és nem utolsó sorban a lokálpatrióta szeretetével megnyerte az akkori unióbizottság és az egyháztagság, valamint a Divízió vezetőinek egyetértését az ország legnagyobb adventista templomának felépítéséhez.

“Házat építek az Úrnak”

— (1Kir 5:5)

Az 1946-ban megválasztott gyülekezeti bizottság előjoga volt, hogy az ő szolgálatuk idején indulhattak el az új kápolna építésének előkészületei. A gondolat és a megvalósítás mozgatója főképpen az akkori unióelnök, Michnay László testvér volt, aki maga is Békéscsaba szülötte.
A reprezentatív megjelenésű kápolna avatása 1948. november 6-án volt. Az avató istentiszteleten mintegy1000 testvér és vendég volt jelen az ország különböző részéből. Ez az időpont egybeesett Dr. J.F. Huenergardt Magyarországra jövetelének 50. évfordulójával. Az országban több rendezvényen emlékezett meg egyházunk erről a jelentős eseményről.
Kápolna avató beszédében mondta Michnay László: “A hármas angyali üzenet magyarországi hirdetésének 50. évfordulóján szentelhetjük fel az Úrnak házát Békéscsabán, a legnagyobb méretű ? és nem tévedek, ha azt mondom, hogy ? a legszebb kápolnáját az országnak.?
Az új kápolna a Budapest Székely Bertalan utcai unió központ és kápolna, valamint az Élet és Egészség Kiadóhivatal után, akkor egyházunk harmadik legnagyobb magyarországi beruházása volt.
Aki a történelmet irányítja, jó időérzékkel ruházta fel az építkezés szorgalmazóit, mert két évvel később, a kedvezőtlenné fordult politikai légkörben már nem kaptunk volna engedélyt ilyen beruházásra, hiszen 13 hónap múlva elvették a nyomdánkat, félévvel később pedig a kiadóhivatalt.
És ebben az egyházak számára politikailag kedvezőtlen éghajlatú időben, a Békéscsabai templomban olyan egyházzenei és ifjúsági élet bontakozott ki, amely hatalmas lendületet adott a gyülekezet fejlődésének. Az eredmények is igazolták azokat, “akik felismerték az idő alkalmatos voltát, hogy tudnák, mit kellene Izraelnek cselekednie? (1Krón 12:32.) (Figyelemre méltó, hogy az egyház mindig az elnyomás alatt fejlődött jobban. Ugyanúgy, mint az apostoli egyház idején.)
Az új templommal gazdagodott békéscsabai gyülekezet ? történelmi örökségéhez hűen ? a térség konferenciai és missziói központja lett, ahonnan kiindulva szervezték az egyház programjában meghatározó szerepet betöltő “lélekmentési munkát?.
A háború utáni nehéz gazdasági körülmények miatt szerény “komfort-fokozatú? templomot a 90 évforduló megünneplésére felújították és modernizálták, korszerű fűtőrendszerrel és templomi berendezésekkel látták el. Nem teljesedett az a jóslat, amelyet valaki a diktatúra idején mondott, hogy “jó lesz a templom mozinak?. Az Úr szeme legyen továbbra is ezen az épületen és a benne imádkozó embereken.
A kápolna tervezője Igor N. mérnök, a kivitelező: Kajáti Gyula testvér volt.
Az építési alapra összegyűlt adományok mellett jelentős volt a szeretetmunka értéke is.

Csak néhányan tudják, hogy a békéscsabai gyülekezetből érkezett a 70-es években az a segítség, amely lehetővé tette, hogy már a rendszerváltást megelőzően egyházunk minőségi és mennyiségi könyvkiadás tekintetében különösen eredményes legyen.
Homoki Károly (+) személyes kapcsolatát és befolyását latba vetve segített abban, hogy a Gyomai KNER Nyomda akkori vezetője Petőcz Károly (+) vállalja a szöveges énekeskönyv elkészítését 1973-ban. A Szántó Tibor tervezésű “Próféták és királyok? című könyv már Békéscsaba – Gyoma kooperációban készül. A Homoki Károly segítségével kialakult jó kapcsolat eredménye volt, hogy Petrik Imre, a Port Amboy-i (USA) magyar gyülekezet lelkésze is itt rendelte a könyveket az ottani, valamint a jugoszláviai és romániai (erdélyi) magyar testvérek számára.
Ez azért volt jelentős, mert abban az időben erős politikai beavatkozási törekvés jelentkezett az egyházi könyvkiadás területén. A Világ reménye c. könyvünk engedélye mellé kapcsolták például egy tanyasi “üzem? megjelölését. Itt készítették el a könyvet erősen kifogásolható minőségben, s nem is olcsón. Nevesebb nyomdák félve utasították vissza megrendelésünket. Ezért is nagy jelentősége volt a KNER kapcsolatnak, aminek a kialakulása nem volt zökkenőmentes.
Amikor sikerült a KNER Nyomdával kialakítani a kapcsolatot, irigyeink az Irodalmi Osztályt (az Advent Kiadó elődje) az Állami Egyházügyi Hivatalon (ÁEH) keresztül, a Nyomdát pedig pártvonalon támadták. Az Úr adott az ÁEH-ban is jóindulatú embereket, akik nekünk “drukkoltak? és segítettek bennünket. A nyomda “nagy emberének? ? Háromszéki Pálnak (+) ? pedig és Fazekas Tamás úrnak (itt van közöttünk), elég súlya volt ahhoz, hogy kivédje a támadást. Így sikerült minőségi könyveket készíteni más nyomdák ajánlatainál kedvezőbben. A kapcsolat révén pedig ? és az Egyházügyi Hivatal hallgatólagos beleegyezésével ? többszörösére tudtuk emelni az Egyházunk számára engedélyezett évi 6000 példányszámos keretet is.
A jó kapcsolat azóta is működik, és a gyulai DÜRER Nyomda által valósul meg, amelynek képviseletében szeretettel köszöntöm Megyik András ügyvezető igazgató Urat.
Említésre méltó, hogy a Békéscsabai Gyülekezet 100 évéből a KNER-Dürer Nyomdával való kereken 30 éves kapcsolat során hozzávetőlegesen egymillió könyv készült. Ezek többsége E. G. White irodalom.
Békéscsaba így lett a magyarországi adventista könyvkiadás fellegvára, és így járult hozzá a gyülekezet történetének formálásához.

Az Unió meghívására 1984. január 18-30-ig hivatalosan hazánkban tartózkodott N.C. Wilson, a Generál Konferencia elnöke, dr. R. Thompson, a GK főtitkára, Edwin Ludescher, az Euro-Afrika Divízió elnöke, dr. J. Zürcher divíziótitkár és Peter Kunze pénztáros.
A vendégek január 28-án, szombaton, Békéscsabán szolgáltak. Wilson testvér 1Kor 1. fejezetének alapján szólította fel a gyülekezetet: “Legyetek teljesen egyek!”
Igét hirdetett még: dr. R.Thompson, Edwin Ludescher és dr. J. Zürcher testvér.
Egy évvel később, 1985. február 10-14 között ismét hazánkban tartózkodott Wilson testvér. Ennek a látogatásnak békéscsabai vonatkozásban az a jelentősége, hogy ekkor beszélte meg Miklós Imre államtitkárral, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökével E. G. White: A nagy küzdelem c. könyvének kiadását, amit a KNER Nyomda készített el.

Az Úr csodálatosan segített abban az időben. Erdélyből átjöttem Budapestre 1904-ben? Valami 85 helyen dolgoztam Magyarországon, ahol a mag el lett hintve, és ahol most mindenütt nagy gyülekezet van. Az Úr segítségével én lehettem az úttörő. A kolozsvári, aradi, kassai, gyulai, békési, békéscsabai és budapesti gyülekezeteknek, mind megvan a maga saját, érdekes és fontos története. (Advent-Hírnök, 1935/4. szám)

Az Európában, 1989-ben bekövetkezett nagy politikai földindulás meghozta egyházunk számára is azt a szabadságot, amelyért hittestvéreink 90 éven át imádkoztak. Az egymást váltó politikai rendszerek összeomlása után végre olyan szabadság nyílt az evangélium hirdetése számára, amilyen még nem volt Magyarországon.
A társadalmi változás nyomán nem csak a lehetőségek kapui nyíltak meg, hanem meggazdagodtunk az evangélium hirdetését elősegítő eszközökben is. Autók, műholdas vevők és kivetítők, számítógépek, külföldi evangelizátorok állnak rendelkezésünkre, hogy segítsék az üzenet előrehaladását.
Békéscsabán 1991. márciusában Hamilton Williams lelkész tartott evangélizációs előadásokat nagyon szép eredménnyel. Az evangélizátor feleségével együtt jött hazánkba, a Transz Európa Divízióval történt egyeztetés alapján. A nagy érdeklődésre való tekintettel újból vissza kellett jönnie, hogy folytassa a megkezdett munkát. Szolgálata nyomán a körzetben mintegy száz lélek kötött szövetséget az Úrral.
A Hamilton Williams és felesége munkáját a helyi lelkészek folytatták a gyülekezetekkel karöltve. Az evangélizáció nem csak a statisztikai eredményekben volt jelentős, hanem abban is, hogy mozgósította a gyülekezetekben szunnyadó erőket is, és nyilvánvalóvá tette, hogy a közös összefogás ma is megtermi gyümölcsét.
Az előadásokról és a keresztségekről készített képeken a tekintetek még évek múltán is visszaidézik a közösen megélt tapasztalatokat és áldásokat. Keresse meg a tablón ki-ki önmagát, és kérdezze meg: “még most is úgy tudok lelkesedni?” Azután keresse fel azokat, akik már csak a tablón vannak “jelen”, és mondja meg nekik, hogy hiányzanak a gyülekezetnek. Kérdezze meg tőlük, távolmaradásuk okát. Hátha sikerül megtalálni közös jó szándékkal a gyógyszert? Még nem fejeztük be munkánkat:

“Az igazsághoz való megtérések olyan gyorsan fognak bekövetkezni, hogy az meg fogja lepni az egyházat.”

— (E.G.White)

Az emberiség történetében vannak olyan 100 éves periódusok, amelyeknek jelentőségét nem lehet számadatokkal kifejezni. Ilyen korszakos jelentőségű volt az első század, a kereszténység születésének és győzelmes, világhódításának időszaka. Nagyjelentőségű volt Izrael pusztai vándorútja és honfoglaló korszaka. A középkor századai is mély barázdákat szántottak Krisztus testén, az egyházon. Ezek a nagy küzdelem véres századai voltak. Csodálatos volt a reformáció kora és a nagy advent-mozgalmat magába foglaló 19. század és a 20. század drámai korszaka.
Egy gyülekezet történetének száz évében azonban benne van a születés örömétől kezdve, a fejlődés minden szakasza fájdalmaival és lelkesítő tapasztalataival együtt. Ezt az időszakot a sajátjának mondhatja. Minden, ami a gyülekezettel vagy általa történt, kitörölhetetlenül bevésődött arculatába. Azok vagyunk, akikké engedtük magunkat formálni a szüntelenül jelenvaló Gondviselő Istentől.
Amikor azokra a hittestvéreinkre emlékezünk, akik vállalták az evangélium magvetését hazánkban és városunkban, Istennek mondunk hálát érettük. A hűséges úttörők tapasztalatai gyülekezetünk lelki kincsestárát gazdagítják. Hálánkat úgy fejezhetjük ki Istennek, hogy nem feledkezünk meg arról, amit olyan emberek által cselekedett, akik készek voltak elhagyni hazájukat, hogy a számukra idegen nép fiai között hirdessék a megváltás örömüzenetét.
Hálát mondunk Istennek azokért a hittestvérekért is, akik az akkori társadalmi és vallási előítélet kereszttüzében is bátrak voltak a hármas angyali üzenetben megfogalmazott felszólításnak engedni, és készek voltak lerakni egy népszerűtlen egyház alapköveit. Ezek a hittestvéreink már sírjukban várják Megváltójuk visszajövetelét, akinek ígéretében bízva élték hitvalló életüket. Hisszük, hogy nemsokára találkozunk velük a megváltottak seregében. A nevek felsorolása nélkül megemlékezünk azokról a lelkészekről és családtagjaikról, akik az elmúlt évszázadban több-kevesebb időt töltöttek a békéscsabai gyülekezet szolgálatában. A legtöbben közülük már nem élnek, de nevük fel van jegyezve a mennyben. Adjunk hálát az Úrnak érettük!
Az ünneplés pillanatában ne feledkezzünk meg a múltat és jövőt összekötő jelenről sem. Jelenünk a múltunkban gyökerezik, és a jövőbe mutat. Bátorítsanak E.G. White ihletett szavai: “Nincs mit félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfeledkezünk az útról, amelyen vezetett minket az Isten és megfeledkezünk tanításáról, amelyet elmúlt történelmünk során adott nékünk.?
A jubileumi megemlékezés ne csak az elmúlt száz év történelmi jelentőségének hang-súlyozása legyen. Engedjük, hogy az Úr, aki megszólította elődeinket, most a mi szívünkhöz is szóljon. Kérjük az Urat, fogadjon el bennünket úgy, ahogy vagyunk és tegyen alkalmasakká arra, hogy az üdvösségtörténelemnek ebben a pillanatában megfeleljünk küldetésünknek. Kérjük, készítsen fel minket a nagy befejező munkára.
Mi, akik jelen vagyunk a jubileumi megemlékezésen, határozzuk el ? és nevünk meg-örökítésével fejezzük ki ?, hogy hűségesek akarunk maradni elhivatásunkhoz mindvégig. Az Úrnak a Bibliában megszólaló szolgái szavaival kérjük:

“Uram! Éveknek közepette keltsd életre a te munkádat!?

— (Hab 3:2)

“Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá?

— (Zsolt 90:16-17)

Huenergardt János Frigyes
Zeiner Alajos
Albrecht József
Tulasewszky Károly
Debreczeni Sándor
Murányi Árpád
Stoics István
Szabó József
Zsurek János
Szamecz Péter
Farkas Dániel
Pintér Vencel
Fegyverneky József
Oláh István
id. Liebhardt László
Pásztor Ottó
Erdélyi László
Dr. Szigeti Jenő
Sztán János
Jávor István
Fehér János
Ócsai Sándor
Murányi József
Szilvási András
Hegyes Horváth Géza
Stuber György
Szabó László
Kormos Erik
Kovács László
Bicskei Róbert

Presbiterek:

Botyánszky Mátyás
Id. Kraszkó András
Áchim György
Susánszky Pál
Rajki János
Hrabovszky Pál
Marik András
Fodor László
Gyetvai Gellért László